Eltűnhet a főgomb az iPhone 8-ról

A kijelző alatti főgomb az iPhone 2007-es megjelenése óta minden modell alapeleme. Az őszre várható jubileumi iPhone 8 viszont elhagyhatja a gombot – írja a Bloomberg.

A lap a nekik megmutatott nem nyilvános fényképekre és a készülő mobilt ismerő névtelen forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a gomb nemcsak fizikailag tűnhet el, digitális változata se lesz. Ehelyett a cég új gesztusvezérlést tesztel az olyan funkciók eléréséhez, mint a főképernyő elérése, az alkalmazásváltás vagy Siri előhívása – amelyeket eddig mind a főgombbal lehetett intézni.

A kijelző alján lenne egy vékony sáv, ennek a felfelé húzásával lehetne felébreszteni a telefont. Az egyes appokon belül pedig ugyanezzel a gesztussal lehetne előhívni az alkalmazásválasztó felületet.

Azt a Bloomberg is megjegyzi, hogy a cég többféle megoldást is tesztelhet, és egyelőre nem tudni, hogy ezek közül végül melyek fognak bekerülni a kész termékbe.

Arcfelismerés lesz az iPhone 8-ban

Arcfelismerés lesz az iPhone 8-ban

Az előlapon 3D szenzor lesz, villámgyorsan feloldja majd a kijelzőzárat.Tovább

A mobil teljes mérete hasonló lesz az iPhone 7-éhez, de valamivel nagyobb kijelzőt kap, amelyet minden oldalon – tehát a főgomb korábbi helyén is – egyforma vékony perem vesz körül. Az OLED kijelző majdnem az egész előlapot elfoglalja, és magasabb is lesz, lekerekített sarkokkal, a tetején kivágással a kamerának, az arcfelismerőnek és más szenzoroknak. A kivágás a szoftveres felületbe is betüremkedik, emiatt az értesítési sávot is kettéosztották, a két oldalát a cégen belül állítólag füleknek becézik.

Az Apple várhatóan három új modellt mutat be ősszel, a jubileumi prémium modell mellett a szokások menetrendnek megfelelően a tavalyi iPhone 7 felturbózott változatait is. Ezekre a radikális változtatások nem vonatkoznak.