Így érdemes tölteni az okostelefonod

Így érdemes tölteni az okostelefonod

Naponta kell tölteni a telefonok akkumulátorait, de nem mindegy, hogyan. Megmutatjuk a különféle töltési megoldások előnyeit és hátrányait.

Hiába a rengeteg ígérgetés, a gyártók a mai napig nem tudták megoldani, hogy a mobilok akkumulátora két-három napot is megbízhatóan kibírjon – helyette alternatív megoldásokkal próbálják kényelmesebbé tenni a telefonhasználatot. A normál töltés mellett megjelentek a különféle gyorstöltési, majd a vezeték nélküli megoldások; újabban pedig ezek sebesebb változatai. De nem csak a hardver fejlődik, mindenféle szoftveres trükk is létezik ma már annak érdekében, hogy a telefonok minél később merüljenek le.

A mai készülékek túlnyomó többségében Li-ion, kisebb részükben Li-po típusú akkumulátor működik. Ezeket az áramforrásokat jellemzően 5-600 töltési ciklusra tervezik, vagyis ennyiszer lehet őket teljesen feltölteni „elhasználódás előtt”. Az akkumulátorokra jellemző, hogy minden egyes töltéssel csökken a maximális kapacitás – ez egyszerű fizika, nem igazán lehet ellene védekezni. Fejlesztések persze vannak az élettartam és/vagy a kapacitás kitolására, de mindegyik ötletben közös, hogy még nem jutottak ki a fejlesztőközpontokból.

Az elhasználódásnak egyébként nincs klasszikus definíciója, de jellemzően akkor mondhatjuk, hogy az életciklusa végéhez ért az akku, ha valós kapacitása a névleges 80 százalék alá csökken. Bár a 80 százalékos kapacitás önmagában még nem feltétlenül lenne probléma (legfeljebb gyakrabban kell tölteni a mobilt), az egyre öregedő akkumulátorokkal az is a gond, hogy a maximális terhelhetőség is csökken. Az Apple-nél két éve botrány is lett abból, hogy a szoftver ilyenkor lelassította a processzort. Bizony, az akku elhasználódását az üzemidő csökkenése mellett jelezheti az is, ha a mobil látszólag ok nélkül kikapcsol, vagy ha a töltöttségi szint kijelzése pontatlanná válik.

Az akkumulátorok előbb vagy utóbb tehát mindenképpen elhasználódnak – a kérdés csak az, hogy mikor. A legtöbbet jelenleg mi magunk tehetjük azért, hogy hosszú ideig kiszolgálhasson bennünket egy-egy áramforrás, mégpedig azzal, ahogyan a telefont töltjük.

Az akkumulátor két legnagyobb ellensége az idő és a hőmérséklet. Az idővel nem tudunk sokat tenni, nem is érdemes vele foglalkozni, arra viszont nagyon is oda tudunk figyelni, hogy az akku ne melegedjen túlságosan feltöltés közben. Mindjárt mutatjuk is, hogyan.

Csak szépen, komótosan!

A klasszikus töltők 5 voltos feszültség és 1-2,5 amperes áramerősség mellett, kábellel töltenek. Ez az a mód, amellyel minden mobil kompatibilis. Egy 4000 mAh-s akku teljes feltöltése (10-ről 100 százalékra) 120-130 percet vesz igénybe 2 amperes áramerősség mellett. A normál töltés során az akkumulátor csak kis mértékben melegszik, ezért ez számít a legkíméletesebb módszernek. Amennyiben a telefont jellemzően éjszakára dugjuk fel töltőre, mindenképpen érdemes a normál töltést előnyben részesíteni. Jellemzően a menüben lehet kiválasztani, hogy a töltés menete normál vagy gyors legyen, de mivel kényelmetlen ezt mindig állítgatni, ajánlott inkább a sima és a gyorstöltés között egyszerűen a töltőfej variálásával váltani.

QuickCharge vs. Power Delivery

Rohanó világunkban a telefont egyre több mindenre használjuk: internetezésre, online bankolásra, üzenetekhez, fényképezésre, navigációra satöbbi. Az akkumulátorok nehezen bírják a strapát, és mivel a kapacitás nem növelhető a végtelenségig, a gyártók inkább átálltak a különféle gyorstöltési megoldások beépítésére. A gyorsan merülő akku rögtön kevesebb problémát jelent, ha szükség esetén 15 perc alatt akár 50 százalékra is fel lehet tölteni. A gyártók egymásra licitálnak: míg egy mai, átlagos töltő 7,5-10 watt körüli teljesítménnyel tölt, addig a gyorstöltők között 55 wattos (vagy még erősebb) példányok is akadnak.

A gyorstöltés lényege az, hogy a feszültség és az áramerősség folyamatosan, az akku töltöttségi szintjétől függően változik. A módszerrel főleg az alacsony töltöttségű akkumulátorba lehet gyorsan energiát pumpálni. Nem véletlen, hogy a gyártók elsősorban azt hangoztatják, hogy a teljesen lemerült akkut milyen gyorsan lehet mondjuk félig feltölteni.

Napjainkban kétféle gyorstöltési szabvány létezik egymás mellett: a Power Delivery szabvány az USB specifikáció része, bárki használhatja, és még csak fizetni sem kell érte. A másik alternatíva a régebb óta létező, Qualcomm-féle QuickCharge, amely kifinomultabb, és a tapasztalatok szerint gyorsabb is, de licencköteles; az androidos telefonok bármelyik (akár mindkét) szabványt támogathatják, az iPhone-ok viszont csak a PD-t kezelik. A gyorstöltési megoldások egyébként tényleg nagyon hatékonyak: egy normál töltővel összehasonlítva akár 40-60 százalékos előny is elérhető. Nagyon nem mindegy, hogy egy 15 perces autóút során a szivargyújtós töltő 30-40 százalékot pumpál a telefonba navigáció mellett, vagy csak 10-et.

A gyorstöltéssel viszont érdemes óvatosan bánni: az akku sokkal jobban melegszik a folyamat közben, így ha mindig ezt használjuk, akkor élettartama az átlagosnál gyorsabban csökken. Akár egy év alatt is eljuthatunk oda, hogy az üzemidő csökkenése már feltűnő és zavaró. A gyorstöltést éppen ezért csak vészhelyzetben ajánljuk, a mobil éjszakai töltésekor teljesen felesleges az alkalmazása.

Lehet egy kábellel kevesebb?

A vezeték nélküli töltés elsősorban kényelmessége miatt lett divatos: ha az asztalon van egy ilyen töltő, akkor elég arra rátenni a mobilt, nem kell bajlódni a kábelekkel. A vezetékmentes töltésre alkalmas telefonok szinte kivétel nélkül a Qi szabvány szerint működnek. A kényelem ára a kisebb teljesítmény: egy normál, vezeték nélküli töltő például 5 wattal tölt, így fele olyan gyors, mint a normál töltés. A QuickCharge segítségével azonban a vezeték nélküli töltés is felgyorsítható: ma már akár 30-50 wattos megoldásokkal is találkozhatunk. Csakúgy, mint a gyorstöltés esetében, ahhoz, hogy a vezeték nélküli töltés működjék, nemcsak a töltőnek, hanem a telefonnak is támogatnia kell ezt a szabványt. Az ilyen töltőket a dizájnerek is szeretik: találkozhatunk monitorba vagy akár asztallapba integrált példánnyal is. A vezetékmentes töltés feláras extra; főleg a csúcs- és felső kategóriás mobilok támogatják. Ráadásul míg vezetékes gyorstöltőt egyes gyártók adnak a telefon mellé a gyári csomagban, vezeték nélküli töltőt egyetlen készülék mellé sem kapunk. A vezetékmentes töltésre képes telefonok között több olyan is van, amelynek töltése visszafelé is működik, azaz a mobillal fel lehet tölteni egy, a vezeték nélküli töltést szintén támogató fülhallgatót vagy okosórát.

Szoftveres trükkök

A gyártók igyekeznek a használatot szoftveres trükkökkel is optimalizálni. A legjobb úton kétségtelenül az Apple jár, hiszen az iPhone-ok legendásan alacsony kapacitású akkumulátorral képesek ugyanarra az üzemidőre, amelyre androidos társaik. A titok nyitja az, hogy a hardvert és a szoftvert – mivel mindkettő saját, házon belüli fejlesztés – a végletekig egymáshoz tudja csiszolni a vállalat. Android fronton a Huawei jár talán legelőrébb, hiszen a Kirin chipbe épített mesterséges intelligencia elemzi a felhasználói szokásokat, ami pedig a rendszerchip sebességbeállításának (is) az alapja. A Sony egyes modelljeiben szintén mesterséges intelligencia gondoskodik arról, hogy az éjszakára töltőre dugott mobil pontosan addigra érje el a 100 százalékos töltöttségi szintet, mire felébredünk. Ezek hasznos trükkök, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a világot azért nem lehet megváltani velük.

Tárolás

Időnként előfordulhat, hogy a telefont (vagy bármilyen más, akkumulátorral rendelkező készüléket) hosszabb ideig nem használunk. Szakszerű tárolás esetén az akku élettartama nem vagy legfeljebb elenyésző mértékben csökken, de az alábbiakat mindenképp tartsuk be: Ha van rá mód, akkor távolítsuk el az akkumulátort a készülékből. A töltöttségi szint 40-60 százalék között legyen.

Érdemes évente két-három alkalommal ellenőrizni a töltöttségi szintet, és szükség esetén ismét 40-60 százalékosra felölteni az áramforrást; a teljes lemerülést pedig mindenképpen meg kell előzni. A tároláshoz a hideg, 10-15 fok közötti környezet az optimális, de már azzal is sokat tehetünk az állagmegóvásért, ha az akkumulátort jól becsomagolva egy sötét fiók mélyére tesszük.

A tárolás egy speciális esete, amikor a notebookot hálózati áramról használjuk; a gép ilyenkor folyamatosan be van dugva, az akkumulátort elvileg akár ki is vehetnénk. Sokan ajánlják is ezt, mondván, a folyamatos töltés nem tesz jót az akkumulátornak. Bár ez igaz, és az akku eltávolításával nem teszünk rosszat, de valójában teljesen felesleges. Mégpedig azért, mert a hordozható gépek elektronikája elég intelligens ahhoz, hogy ne töltse folyamatosan az akkut – a gyakorlatban a töltési ciklusok között napok is eltelhetnek. Az akku pedig biztonsági tartalékként is szolgál, hiszen áramkimaradás esetén sem kell félnünk az adatvesztéstől.

Tippek az akkumulátor élettartamának megőrzéséhez

1. Lassan és csak apránként

A legfontosabb szabály: a modern akkumulátorokkal elsősorban akkor tesszük a legjobbat, ha napjában többször, rövid ideig töltjük őket. A töltöttségi szintet ajánlott 20 és 80 százalék között tartani; ezzel akár 30-50 százalékkal is kitolható az élettartam.

2. Gyorstöltést csak vész esetén

Önmagában nem a gyorstöltés káros, hanem az, hogy közben a telefon nagyon melegszik. Éppen ezért ha teheted, mellőzd a gyorstöltés funkciót. A menüben van lehetőség a funkció kikapcsolására, de használhatunk sima töltőfejet is.

3. Formázni nem kell, lemeríteni tilos

A Li-ion akkumulátorokat – bármit is olvasunk a neten, bármit is mond az eladó – nem kell formázni, az első perctől kezdve lehet őket normál módon használni. A teljes lemerítés pedig tilos, mert ez az akku idő előtti elhasználódásához vezet.

4. Okos töltés éjjelre

Bár sokan éjszakára is töltőre dugják a telefont, ez valójában nem túl egészséges az akku számára; az életvitelből adódóan persze sokszor elkerülhetetlen a dolog. Ha van rá lehetőség, állíts be éjszakára késleltetett töltést, a gyorstöltést pedig kapcsold ki.

5. Töltés közben pihenj

Töltés közben lehetőleg ne használd a telefont. Vagy legalábbis ne terheld (ne játsszál, ne nézz filmet stb.). Egyrészt torzulhat a töltési ciklus (az elektronika később máshogy optimalizál), másrészt a hőtermelést is fokozod így.

6. Okosan a beállításokkal

A mobileszközöket meríti a folyamatos üzenet-ellenőrzés, az állandó adatkapcsolat, a bekapcsolt kijelző és így tovább. Érdemes átböngészni a beállításokat, és megnézni, hogy melyek azok a háttérfolyamatok, amelyeket ki tudsz iktatni.