A Windows Őszi Alkotói Frissítése sok biztonsági frissítést kap. A Defender Advanced Threat Protection (ATP) vírusvédelmi rendszer új frissítését először az enterprise változatot használók kapják meg, de később a többiek számára is elérhető lesz – írja az IT Café.
A Microsoft Enterprise vezetője, Rob Lefferts szerint az új, mesterséges intelligenciára épülő antivírus szoftverük kihasználja a Microsoft felhőalapú szolgáltatásait, így sokkal hatékonyabb lehet az elődeinél. Hasonló módszert több, védelmi szoftvert gyártó cég is használ, de a Microsoft nagy előnye, hogy a vírusvédelmi szoftver része az operációs rendszernek.
A mesterséges intelligencia egyik előnye, hogy felismeri, karanténba teszi és feltölti a felhőbe a korábban ismeretlen kártevőket, ahol azonosítják őket, szignatúrát kapnak, így a rendszert használó többi gép azonnal értesülhet a veszélyről.
Lefferts szerint a támadások 96 százaléka egy új variánst jelent, ami ellen a hagyományos szignatúra alapú vírusirtók nem nyújtanak megfelelő védelmet. Az ATP újdonságai elsőként a nagyvállalati ügyfeleknek lesznek elérhetők, de a CNET szerint a Microsoft idővel az átlagfelhasználóknak is elérhetővé fogja tenni.