Az Apple bemutatott egy hangfalat

2017-06-05T172014Z 534746170 HP1ED651C5P45 RTRMADP 3 APPLE-DEVEL

Elkezdődött Tim Cook vezérigazgató bemutatója az Apple fejlesztői konferenciáján (Worldwide Developers Conference). Hagyományosan ez az az esemény, ahol az Apple bemutatja új szoftvereit és néha új hardvereket is láthatunk.

Idén azonban az operációs rendszerek és a Siri megújítása mellett számos újdonságot várnak az elemzők. Talán egy teljesen új terméket is bemutathat a cég, ez pedig a pici, hanggalirányítható okoshangszóró lesz, amely a Google Home és az Amazon Echo versenytársa lesz.

Kezdés előtt még nyomtassák ki ezt a bingószelvényt, az Apple-rendezvények leggyakrabban ismétlődő fordulatait rejti. Jó játékot!

Tehát Tim Cook vezérigazgató kezdi a bemutatót és természetesen azt állítja, hogy a mostani lesz a legjobb és legnagyobb fejlesztői konferencia.Az elsőt 15 éve tartották San Joséban, azóta nagyot nőttek, 16 millió regisztrált fejlesztőjük van, közülük 5300-an vesznek részt a fórumon összesen 75 országból.

A legfiatalabb egy 10 éves gyerek Ausztráliából, aki hat évesen kezdett el kódolni. Most öt saját alkalmazása van az App Store-ban. A legidősebb egy 83 éves nő, aki idén mutatta be első alkalmazását. Sosem késő elkezdeni.

Hat új bejelentés lesz ma

A bejelentések sorát a tvOS-sel, vagyis az Apple TV operációs rendszerének frissítésével kezdik. A legfontosabb bejelentés itt talán az, hogy az Amazon is megjelenik az AppleTV-n valamikor idén, de pontosan nem tudni, mikor. Egészen pontosan az Amazon Prime szolgáltatást lehet majd az Apple kütyüjén elérni.

Az Apple okosórájával folytatódik a beszámoló, amely Tim Cook szerint a legnépszerűbb óra jelenleg. És persze állítólag a felhasználók is rettentő elégedettek vele, mondjuk mi mást mondana az Apple vezérigazgatója egy keynote-ban.

Az Apple Watch új operciós rendszert kap, a watchOS 3-at nagyjából egy éve mutatták be, a watchOS 4 most hoz némi újdonságot. Például dinamikusan tudnak majd változni a felhasználó helyzetétől függően és lesz egy új, Siri kijelző is. Ami persze azt is jelenti, hogy ezentúl az órán is használhatják a Sirit az óratulajdonosok.

Ezen kívül még számos apróságban újítottak, például beszállókártyákat, irányító gombokat, napnyugta idejét is mutatni tudja. Nem tudjuk, miért, de valamiért a kaleidoszkóp kijelzőt emelték ki az összes közül, az oprendszerért felelős nagyfőnök biztos szeretett ezzel játszani gyerekkorában.

Új felületet kapott az edzőalkalmazás, dedikált felülete lesz az úszásnak, amelyen egy csomó mindent beállíthatnak az órával úszók. És személyre szabható lesz majd az edzésterv, amely okosabb is lesz az eddigieknél. Olyan hívószavakat mondtak itt, mint a nagyobb fitneszkarkötőket gyártó cégek termékbemutatóinál.

Tim Cook az Apple szívének és lelkének nevezte a Macet, szerinte semmi nem tudja elérni azt a hardver és szoftver integrációt, mint ez a gép. Ebben a szekcióban a High Sierra nevű oprendszert mutatták be, ezen belül is a Safari böngészőről beszéltek először, a legizgalmasabb újdonság talán az, hogy az új Safari végre automatikusan blokkkolja az autmatikusan elinduló videókat. Nem lesz többet idegesítő reklám vagy hírvideó, amely elindul csak azért, mert rákattintottunk egy cikkre.

Okosan próbálja majd szűrni a hirdetéseket is, hogy ne találkozzanak állandóan ugyanazokkal a felhasználók böngészés közben. Önnek is van olyan érzése, hogy egy Google-keresés után hetekig ugyanazzal a hirdetéssel találkozik mindenhol? Na, a Safarival ennek állítólag vége szakad.

Frissítenek az emailen, sokkal kevesebb helyen, akár 35 százalékkal kevesebb helyen is elférnek a levelek. A Photosban az eddiginél több szerkesztési lehetőséget kapnak a felhasználók.

Az új operációs rendszerre ősszel lehet majd frissíteni azokat a gépeket, amelyek kompatibilisek lesznek. És ahogy szokták, ingyen adják a felhasználókat. Persze a fejlesztők már ma letölthetik, ha regisztrálnak.

Most jönnek a termékek

Elsőnek az iMac frissítéseit mutatják be. Az új iMacnek jobb lesz a kijelzője, szebbek a színei. Az egész sorozat az Intel 7. generációr Kaby Lake processzorait kapja, amely a HEVC Videót is támogatja. A 21.5 hüvelykes modellben Intel Iris Plus Graphics 640 lesz 32 GB RAM-mal, a nagyobbak pedig 64 GB RAM-ot kapnak. A 27 hüvelykes gépben 2 TB SSD-t tesznek, amely 50 százalékkal lesz gyorsabb, mint az eddigiek. Ezen kívül mindegyik 2 USB csatlakozót kap Thunderbolt 3-mal. Ez utóbbit Radeon 570, 575 és 580-nal vásárolható meg, akár 8 GB VRAM-mal. Ezzel akár VR tartalmat is elő lehet állítani, amit az Industrial Light & Magic szakértőjével és néhány Star Wars jelenettel demonstráltak.

Az egyszerű modellek 1099 dollárnál kezdődnek, a drágábbakért már 1799 dollárt is elkérnek majd. A legolcsóbb 4k modell 1299 dollár lesz.

Ebben a szekcióban a végére hagyták a legizgalmasabb bejelentést, ez az iMac Pro. Ez az eddigi legerősebb iMac, 8 magos Xeon processzorokkal szállítják, de lesz tízmagos modell is. Radeon Vega grafikus kártyát tesznek bele, akár 16 GB VRAM-mal és 4 TB SSD-vel. Összesen négy darab Thinderbolt 3 csatlakozót tettek bele. Decembertől kapható majd 4999 dolláros ártól.

Mi lesz az iOS-sel?

Az iOS-re térve át először arról beszéltek, hogy az iPhone felhasználóknak már a 86 százaléka tért át az iOS 10-re (az Androiddal összehasonlítva ez egészen magas arány, ott nagyon kevesen térnek át, tudnak áttérni a legújabb Androidokra). Az új mobil oprációs rendszert nem meglepő módon iOS 11-nek fogják hívni.

Az új operációs rendszer bemutatóját az iMessages alkalmazással kezdték, amely könnyebb iCloud szinkronizációt kapott. Még a készülékek közötti szinkronizációt is egyszerűsítették.

Az Apple Pay most már egymás közötti pénzküldést is lehetővé tesz, persze azokban az országokban, ahol működik ez a szolgáltatás. Itthon erre még várni kell.

Az Apple nagyon szeretné népszerűbbé tenni a Sirit, most is azzal kezdték, hogy több mint 37 5 millió készüléken használják. Most deep learning, mélytanulós módszerrel próbálják természetesebbé tenni a hangját, a fordításait. Mert mostantól fordítani is tud, angolul, kínaiul, spanyolul, olaszul, németül és franciául tud.

Teljesen átalakították a Control Centert, azt az ablakot, amelyet az ujjunk alulról felfelé húzásával érünk el. A leggyakrabban elért funkciók érhetők el itt, színes widgetek formájában.

A térképen egészen furcsa formában próbáltak újítani, a bevásárlóközpontokat térképezték fel, minden emeletről részletes és friss útmutató van. Egyelőre csak nyolc városban érhető el ez, Bostonban, Chicagóban, Hongkongban, Londonban, Los Angelesben, New Yorkban, Philadelphiában, San Franciscóban, San Joséban, Tokióban és Washington DC-ben. Ezen kívül még számos reptérről is találhatunk most már részletes térképet az őj iOS-ben, néhány gyakran utazónak jól jöhet ez, de nem ez fogja megmenteni az Apple Mapset.

Sokan azt várták, hogy az Apple új hangszórókat mutat be, de ehelyett inkább a Home Kit nevű szolgáltatását frissítette, amellyel okoseszközöket lehet irányítani, zenét dobni hangalakra, vagy mostantól az Apple TV-re. De saját kütyüt ezen a területen most nem mutattak be.

Teljes App Store redizájn

És mi a helyzet az App Store-ral? A bemutatón elhangzott hogy hetente 500 millióank látogatnak oda, 180 milliárd alkalmazást töltöttek már le eddig, és ebben nincsenek benne a frissítések és a többedszeri letöltések. Az App Store eddig 70 milliárd dollárt utalt át fejlesztőknek alkalmazásaik után.

Most teljesen átalakítják az App Store-t. A Today ablakkal nyit az App Store, ahol a legfrissebb alkalmazásokat találhatják meg a felhasználók úgy, hogy hatalmas, színes kártyákat láthatunk majd, amelyeket görgetni lehet. A játékok is saját tabot kapnak.

Kiterjesztett valóság

Az Apple ugye nem rajongója a virtuális valóságnak, Tim Cook többször is a kiterjesztett valóság mellett érvelt. Most egy ARKit nevű újdonságot is bemutattak. Ezzel valójában nem létező tárgyakat tesz létezők mellé a kijelzőre. A mobil kameráját, mozgásérzékelőit és persze a GPU-t és CPU-t is használja a kiterjesztett valógás megteremtéséhez. Olyasmit képzeljünk el, mint a Pokémon Go, de a bemutatón jelenlévők szerint ez sokkal jobb annál.

Több cég is készít alkalmazást erre az ARKit-re, például az IKEA, megnézhetjük a mobilon, hogyan nézne ki a kanapé a nappalinkban. Vagy ha a játékok felé mozdulunk, a Lego is készül egy Batmanes appal.

Megújult az iPad Pro is

Zárásként az iPadről, azon belül is az iPad Próról beszéltek, jelenleg két modell létezik, a népszerűbb a 9,7 inches. Az új iPad Pro 10,5 hüvelykes, amely valójában ugyanakkora, mint a 9,7-es, de a keskenyebb szélek miatt nagyobb kijelzőt tudtak rátenni.

Természetesen erősebb és gyorsabb lesz az előző modelleknél, erősebb processzorokkal, gyorsabb grafikus kártyákkal, jobb akkumulátorral, amely ekár tíz óráig is bírja egyhuzamban. Az iPhone 7 kameráit kapja meg, 12 megapixeles érzékelővel. Jobb képszerkesztő alkalmazást adnak hozzá, az úgynevezett Affinity Photót. Ez utóbbi amúgy más iPadekre is letölthető.

A 64 gigabájtos 10,5 hüvelykes ára 649 dollár lesz, a 12,9 inches 799 dollárba kerül majd. Jövő héten kerül a boltokba, iOS 10-zel, mert az iOS 11 csak ősszel jön.

Files és HomePod

Kicsit visszatértek a végén az iOS 11-re és bemutatták a Files nevű alkalmazást, amely a készüléken lévő összes fájlt megmutatja. Mondhatnánk azt is, hogy végre, hiszen eddig elég körülményes volt előbányászni egyes fájlokat. Most minden itt van egyben. Ez lenne a nagy bejelentés mára?

Nem ez volt, Tim Cook egy utolsó témáról akart még beszélni és ez a zenével kapcsolatos. De előtte átnézték, hogy az Apple-nek milyen zenével kapcsolatos eszközei voltak: iTunes, iPod, Apple Music.

Most az otthoni zenehallgatást akarják átalakítani. De nem úgy, mint az Amazon Echo, mert azokon nem szól jól a zene. Náluk azonban ez volt a legfontosabb. Az új termék pedig a HomePod. Fekete és szürke színekben jön majd.

Ugyanaz az A8 chip van benne, mint az iPhone-ban. Hét hüvelyk hosszú, automatikusan feltérképezi a szoba nagyságát és ehhez igazítja a hangot.

A HomePodot elsősorban zenehallgatásra szánják, de képes néhány Google Home-szerű trükkre is. A Hey Siri felszólítással az Apple Musichoz kapcsolódik, de a HomeKittel irányított eszközöket is irányíthatjuk hanggal. Ezen kívül emlékeztetőket állíthatunk be, forgalmi helyzetet kérhetünk le, sporteseményekről kaphatunk információt.

A HomePod 349 dollárba kerül majd, decembertől kapható majd, de csak három országban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Ausztráliában lehet megvásárolni. Csak jövőre viszik a világ többi részébe.