A Microsoft első embere Magyarországon

Március 30-án Magyarországra látogatott Satya Nadella. A Microsoft vezérigazgatója a digitális átalakulásról tartott nyilvános előadást Budapesten, valamint helyi vállalkozókkal, egyetemi hallgatókkal és startupok vezetőivel találkozott.

Satya Nadella március 30-án a Budapesti Kongresszusi Központban megrendezett Microsoft Future Decoded rendezvényen tartott előadást. A redmondi világcég első embere a digitális átalakulásban rejlő lehetőségekről beszélt a magyar hallgatóság előtt.
Nadella beszédében kiemelte, hogy nagy örömmel osztja meg Magyarországon is gondolatait kedvenc témájáról, a digitális technológiákról. Hozzátette: azért is jött ide, hogy tanuljon a magyar példákból. Beszédében aláhúzta, hogy a digitális transzformáció milyen lehetőségeket tartogat a magyar fejlesztők számára, emellett több sikeres magyar vállalatot is kiemelt, köztük a Mol-t, a Netpincért, az OTP-t és a HungaroControl-t, amelyek innovatív szemléletükkel, a technológia nyújtotta lehetőségeket kihasználva új utakon járnak.
“Rengeteg helyi innovációt ismerhettem meg és biztos vagyok abban, hogy a számuk a jövőben tovább fog növekedni” – emelte ki beszédében Nadella.

Nadella röviden utalt a Netpincér történetétre, amely Európa első online ételrendelő szolgáltatása volt, és 18 évvel ezelőtt két magyar kollégista álmodta meg. Ügyfeleik különböző platformokon működő chatbot segítségével kommunikálnak velük és elvárják, hogy a szolgáltatás mindenütt egyformán magas minőségű legyen. Az Azure platformoktól és programozási nyelvektől függetlenül képes ugyanazt a magas szintű ügyfélélményt biztosítani.

A vezérigazgató további pozitív vállalati gyakorlatként emelte ki a MOL Dunai Finomító példáját. Itt Azure Machine Learning felhőszolgáltatásban futó gépi tanulási algoritmusok segítenek a szenzorokból érkező rengeteg adatból üzletileg értékes következtetéseket levonni.

További példa a HungaroControl, ahol a Windows 10 bevezetése támogatja az üzleti folyamatok optimalizálását és a kiberbiztonság fenntartását, mindezt az IT háttérinfrastruktúra modernizálásával. A Windows 10 támogatja a cég digitális átállását.

Végül szó esett az OTP újdonságáról is. A bank ugyanis elindította az Azure alapon működő eBiz szolgáltatását, amely kulcsszerepet játszik a digitális átalakulásában. Az eBiz újszerű pénzügyi szolgáltatásokat nyújt a kis- és középvállalatok számára. A szolgáltatás előnyei közé tartozik, hogy a pénzügyi tranzakciós adatokat minden érintett fél (pl. vevő, szolgáltató, kereskedelmi parterek) ugyanazon a platformon keresztül érik el, így átlátható és valós idejű visszajelzést kapnak az aktuális helyzetről. Ennek köszönhetően könnyen hozzáférnek a kiadott és beérkezett számlákhoz, a könyveléshez szükséges adatokhoz, ellenőrizhetik a készpénzforgalmat, valamint naprakész információkat kaphatnak az aktuális pénzügyi eredményekről anélkül, hogy igénybe kellene venniük saját, nem felhőalapú rendszerüket.

Nadella több start-up vezetőjével is találkozott, akik arról beszéltek, hogy a felhőalapú üzleti technológia használatával hogyan tudnak a világpiacra betörni. Ezek között a cégek között voltak már a felhőben született start-up-ok és olyan kisvállalatok is, amelyek először használták a Microsoft Azure felhőszolgáltatást Magyarországon. Ezt követően jelentős pénzügyi és telekommunikációs vállalatok első embereivel és kormányzati szakértőkkel vitatta meg a digitális technológia gazdaságélénkítő szerepét.

A Microsoft vezetője a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre (BME) is ellátogatott, ahol egyebek mellett a mesterséges intelligenciában rejlő potenciálról és az IT jövőjéről osztotta meg gondolatait az 500 hallgató részvételével zajló kötetlen beszélgetésen.


BME-s látogatása során külön találkozott a Microsoft DigiGirlz programján belül a számítógépes kódolást tanuló fiatal lányokkal is. A program kivitelezésében a Technológiai Oktatásért Alapítvány Skool projektjének szakértői segítettek. A Microsoft program lényege, hogy fórumot teremt diáklányok számára ahhoz, hogy megismerjék azokat a lehetőségeket és karrier utakat, amelyeket a technológiai szektor rejthet a számukra, egyúttal betekintést kapjanak a legfejlettebb technológiák világába. Ezzel a céllal összhangban arra bátorította Nadella a lányokat, hogy válasszanak tudományos, informatikai, vagy matematikai pályát és tanuljanak meg kódolni.

“Rendkívül inspiráló megtapasztalni az új digitális korszak születését. A mai nap, és Satya Nadella látogatása arra mutat rá, hogy a Microsoft víziója, hogy hozzásegítse a jövő nemzedékét ahhoz, hogy többre legyen képes, valóra vált, és a magyar sikertörténetek is ezt támasztják alá” – emelte ki Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.